ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS DOKUMENTÁCIÓ
Mi az az építéstörténeti tudományos dokumentáció és az értékleltár?
2025. 04. 24. felújításműemlékvédelemértékvédelemműemléképítéstörténeti tudományos dokumentációértékleltár
Mi az az építéstörténeti tudományos dokumentáció és az értékleltár?
Egy védett műemléki épület felújítása vagy átalakítása során sokszor előkerülnek a fent említett fogalmak attól függően, hogy milyen védettségű az adott épület, emiatt különösen fontos, hogy tisztában legyünk ezek jelentésével. A jogszabályok alapján jelenleg három szintű védettség van érvényben - országos/fővárosi és helyi védett - , és minden szintű védelem alatt álló épület felújítása vagy átalakítása esetén szükséges a megfelelő engedélyek beszerzése. Ezek nélkül a dokumentumok nélkül nem fogunk engedélyt kapni a felújításra vagy átalakításra, ezért fontos tisztában lennünk a tartalmukkal és azzal, hogy kit kell felkeresnünk, aki el tudja nekünk készíteni ezeket a dokumentációkat.
De mit is jelentenek ezek a fogalmak pontosan, és miért van rájuk szükség?

Építéstörténeti tudományos dokumentáció
Minden épületnek megvan a maga története, hogy milyen eseményeken és átalakításokon ment keresztül az első gondolattól egészen a ma meglévő állapotig. Ezt a történetet szükséges nekünk minél inkább megismerni, kitérve az alábbi fontos részletekre.
A kutatás a helyszín bemutatásával kezdődik, a nagyobb léptéktől a kisebb felé haladva, azaz először a város történetét, aztán a telek történetét kutatjuk. Ezután az épület konkrét előzményeit keressük, ez a tervezéstörténet: miért épült ez az épület, volt-e a helyén korábban másik épület, ki tervezte, és hogyan sikerült kivitelezni a terveket, hiszen sokszor nem teljesen úgy valósulnak meg az építészeti tervek, ahogy azt az építész megálmodta. Mindezek miatt külön kezeljük az épület alakulását és a tervtári anyagokat, a törvény pedig előírja, hogy mely levéltárakat és dokumentációs gyűjteményeket kell megnéznünk a pontos adatgyűjtéshez. Az épület alakulását tekintve fontos lehet tudni, hogy milyen tulajdonosai voltak és ők milyen átalakításokat végeztek, karbantartották, felújították, vagy hagyták, hogy az idő vasfoga nyomokat hagyjon rajta, esetleg üresen áll vagy állt egy ideig.
Értékleltár
Ezek a műemléki épületek vagy építmények mind rendelkeznek fontos történelmi, vagy valamilyen szempontból különleges védendő értékekkel - ezért is lettek műemlékké nyilvánítva. Ezek esetében a beavatkozásokhoz, változtatásokhoz és a fenntartásához is az értékek ismeretére, áttekintésére és dokumentálására van szükség. Az értékleltár ezeknek a történeti értékeknek tételes felsorolása, részletes leírásokkal és fotókkal illusztrálva. Ez segíti az épület értékeinek azonosítását és védelmét a felújítások és átalakítások során.
Ha egy történelmi jelentőségű épület valamilyen oknál fogva nem maradna fenn, akkor az építéstörténeti tudományos dokumentáció, amelynek része az értékleltár is, és az építészeti felmérés biztosítja hogy az épület története és értékei megőrződjenek az utókor számára. Az építéstörténeti dokumentáció egy teljes építészeti felméréssel együtt az értékmentésnek és az archiválásnak is ideális módszere.


A mindennapokban
Amennyiben egy felújítás vagy átalakítás során csak sejtjük, hogy történelmi épületről lehet szó, de nem áll védelem alatt, akkor is érdemes szakértőhöz fordulni. Sokszor ezek a történelmi értékek a szemünk előtt lehetnek, csak esetleg nem ismerjük fel, például egy régi, értékes nyílászáró - ablak, ajtó - vagy burkolatok pl. parketta vagy terrazzo formájában. Ám ezek a kincsek elrejtve is lehetnek az épületben, eltakarva elburkolva, így érdemes lehet a rétegek mögé is nézni, hisz így olyan dolgokra lelhetünk, amik akár az ingatlan értékét is megnövelhetik. A jelenlegi hazai jogi szabályozás miatt a kutatás ezen szakaszában nem lehetséges azonban semmilyen feltárás. A roncsolásos kutatás engedélyköteles, ráadásul a szakértői rendelet megszületése után, más típusú jogosultság alapján lehet értékleltárt, falkutatást és restaurátori kutatást folytatni. Ilyen esetben akár érdemes lehet védetté tenni egy épületet, ekkor egy szakemberhez kell fordulnunk, aki segít megállapítani az értékeket és amennyiben valóban célszerű elindulni ezen az úton, úgy a további folyamatokat is hozzáértéssel kezeli, hiszen ez már túlmutat az építéstörténeti tudományos dokumentáció anyagán.
A műemléki épületek esetén ha már elkészült az építéstörténeti tudományos dokumentáció és az értékleltár, akkor ezt az épületről szerzett tudást a felújítás, átalakítás során hasznosíthatjuk. A törvény ebben az esetben pontosan előírja és a szakértő is kitér arra, hogy mely épületrészeknél kell komolyabb kutatást végezni, restaurátor szakértőt bevonni, majd a felújítás ezen szakvélemények együttese alapján tervezhető meg. Kiemelve az épület történelmi értékeit, összehangolva a mai kor építészeti igényeivel, egyedi, különleges hangulatú épületet és tereket hozhatunk létre, ami sokszor értékesebb egy teljesen újjá, modernné alakított épületnél.
Ilyenkor ajánlott műemlékvédelemben jártas generáltervező megbízása, aki szükséges szakemberek, szakértők bevonásával összefogja a projektet. A legelső szereplő a műemléki érték dokumentálás szakterületen dolgozó szakértő. Segítségével feltárjuk az épület történelmét, és történeti értékeit, hiszen érdekes lehet tudni, hogy milyen sorsa volt az épületnek, amit felújítani, átalakítani akarunk és milyen különleges, értékes részletei vannak. Az ilyen folyamatok során a megfelelő hozzáértéssel nem csak megőrizhetjük az értékeket, de integrálhatjuk azokat a tervezés során, ezzel a régi és új izgalmas elegyét létrehozva.
Ha eladásra, kiadásra szánjuk, vagy szállás, esetleg egyéb funkciót fog magában foglalni, ezt a tudást érdekes lehet megosztani a potenciális vevőkkel, bérlőkkel, vendégekkel, mert egyedi vonzerőt kölcsönözhet az épületnek.
Fontos megjegyeznünk, hogy ha műemléki védett épületről van szó, akkor a műemléki értékek védelme a kötelességünk és nem csak egy opció!
Az építéstörténeti tudományos dokumentáció és az értékleltár kötelezően elkészítendő munkarészei a linken találhatóak a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 3. melléklet a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelethez 2. és 3. pontjában.
Miben tudunk segíteni?
A Grafit Műterem a teljes építéstörténeti tudományos dokumentációt, értékleltárat és az alakhű felmérést is el tudja készíteni, illetve rendelkezik a műemlékvédelmi épület felújításához, átalakításához és engedélyeztetéséhez szükséges jogosultságokkal. Komplex műemléki, építészeti és belsőépítészeti tudásunknak köszönhetően műemléki épület generál tervezését is szívesen vállaljuk. Ennek során folyamatosan segítjük a megrendelőt az egyes szakmai kérdésekben. Az eddig projektjenknek köszönhetően rengeteg restaurátorral és műemléki szakértővel vagyunk kapcsolatban, így minden esetben segíthetünk abban, hogy a legmegfelelőbb szakember kerüljön bevonásra az adott projekt esetében. A tervezések során integrált örökségvédelmi szemlélettel dolgozunk, ahol fontos számunkra a megrendelői igények szem előtt tartása és az épület funkcionális kialakítása.
Korábbi munkáink közül kiemelendő a Fasori Református Templom teljeskörű műemléki felújítása, amely során különleges műszaki kérdéseket kellett megoldanunk, a homlokzat felújítása során többek között festő- és üvegrestaurátor szakértők is bevonásra kerültek.
Hasonlóan különleges projekt az Ó utca 14. szám alatt lévő épület felújítása, amely projekt során az új és a régi kapcsolata került előtérbe, koncepciónkban ezek egységét igyekeztünk megalkotni.