Állagmegóvási Terv - Zugliget
 

A romos műemléki villaépület veszélyelhárítási dokumentációjának elkészültét a környezetére is kiterjedő, részletes vizsgálat előzte meg, nagyszámú szakértő bevonásával. Az épület fennmaradása érdekében együttműködő kollégák munkája nyomán a végső anyag nem független szakértői elemzések egymás mellé sorakoztatása lett, hanem kölcsönösen megvitatott, a szokásos dokumentáláson túlmutató, átgondolt javaslatokat tartalmazó csomag.
Egy hasonló korú műemléki érték nem is elemezhető teljes kontextusa nélkül. Így a történeti részben a környék más védett létesítményei, a tartószerkezet módosításai, betemetett pincék, de a telek ősfái is említésre kerülnek, vagyis minden olyan részlet, amely az egykori polgári villa/gyerekszanatórium történetéből fontos lehet egy későbbi újrahasznosításhoz.
A életveszélyessé válás stációit többek között a portikusz feletti tető meggyengülése után, viharban kidőlt oromfal, és darabokra hullott oszlopok jelzik. Az újabb kori funkció romboló hatásainak és a magára hagyott ingatlanban elkerülhetetlenül keletkező károknak a számbavétele, majd a szükséges azonnali lépések és hosszabb távú feladatok tételes felsorolása a hasonló sorsú épületek állagvédelmének, karbantartásának fontosságára is felhívja a figyelmet.

TELJES PROJEKTNÉV: Műemlék épület állagvédelmi és veszélyelhárítási munkáihoz szükséges szakvélemény
HELYSZÍN: Budapest, XII. ker. Béla Király út 22.
HELYRAJZI SZÁM: 9554
KÉSZÍTÉS DÁTUMA: 2018
KÉSZÍTŐ-KÉPVISELŐ: Dr. Fiala István
VEZETŐ TERVEZŐ: Varga Piroska DLA, Maurer Annamária
ÉPÍTÉSZ MUNKATÁRS: Krompáczki Péter, Lezsovits Gergely, Répay Dorottya
MŰEMLÉKI SZAKÉRTŐ: Kelecsényi Kristóf
STATIKA: Miklós Zoltán
ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA: Reisch Richárd, Higi Balázs
KERT ÉS TÁJTERVEZÉS: Hajdú-Nagy Gergely
TŰZVÉDELEM: Rimóczi Péter
ARCHÍV KÉP:
archív fotó: BMF_XV.17.E.306
archív térkép: Budapest Fővárosi Levéltár, forrás: mapire.eu
archív terv: Budapest Fővárosi Levéltár XV.17.d.329