KIRÁLYOK ÉS SZENTEK - AZ ÁRPÁDOK KORA KIÁLLÍTÁS

 

A kiállítás az Árpád-ház Program keretében megvalósuló, a 2022-es Aranybulla-emlékévhez kapcsolódó legjelentősebb esemény, talán minden idők legnagyobb Árpád-kort bemutató tárlata. Több mint 10 országból, közel 1000 tárgy három hónapon át került bemutatásra. A kiállítás otthonául Székesfehérvár egyik ékköve, a műemlékvédelem alatt álló  régi ciszterci rendház épülete -ami ma már múzeumként üzemel- szolgál 17 termével, történelmi hangulatával. A kiállítás bevezetéseként a műemléki jelentőségű rendházhoz újonnan épült részből lehet bejutni, melyben feladatunk a látogatók irányítása és bevezetése volt. A kiállításnak otthont adó, műemléki védettség alatt álló rendház mind alaprajzilag, mind pedig a műemlékvédelem megkötései miatt, izgalmas tervezői feladat volt. Ezen felül az érkező tárgyak műtárgyvédelmi előírásai is olyan kötöttségek voltak, melyek között egyensúlyozva kellett megtalálnunk a kiállítás átgondolt, az egész tárlaton átívelő, egységes képét.

 

TELJES PROJEKTNÉV: Királyok és Szentek - Az Árpádok kora című időszaki kiállítás látvány- és belsőépítészeti tervezése
HELYSZÍN: Szent István Király Múzeum, Rendház, Székesfehérvár, Fő u. 6, 8000
MEGRENDELŐ: Székesfehérvár Önkormányzata
TERVEZÉS IDEJE: 2021-2022
MEGVALÓSULÁS IDEJE: 2022

KURÁTOR: Makoldi Miklós
SZÖVEG: Makoldi Miklós, Dr. Ringer István, Dr. Rosta Szabolcs
szakmai koordinátor: Dr. Belényesi Károly
KIÁLLÍTÁS GENERÁL- ÉS BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS: Grafit Műterem Kft.
VEZETŐ TERVEZŐ: Varga Piroska DLA
BELSŐÉPÍTÉSZETI PROJEKTVEZETŐ: Somkutas Bianka Gizella
MUNKATÁRSAK: Bíró Nóra, Gál-Tóth Alpár
GRAFIKAI TERVEZÉS: Hódi Rezső Farkas
LÁTVÁNYTERV: Grafit Műterem Kft.
STATIKAI TERVEZÉS: Laczkovics János
VILÁGÍTÁSTECHNIKA: Design and Light Kft., Farkas János
MÚZEUMPEDAGÓGIA: Nagy Piroska
KIÁLLÍTÁS BELSŐÉPÍTÉSZETI MUNKÁINAK KIVITELEZÉSE: Fehérép Kft.
EGYEDI INSTALLÁCIÓK: Profnet Kft.
REKONSTRUKCIÓK ÉS MAKETTEK: Paririk Kft.
vitrinek: Faberban Kft.
REPRODUKCIÓK NYOMTATÁSA: Pigmenta Art Print Lab
TEXTIL INSTALLÁCIÓK NYOMTATÁSA: Bigprint Hungary Kft.
NYOMDA: Don Design
DEKORATŐRI MUNKÁK: Dekor Dessant Bt.
KIÁLLÍTÁSRENDEZÉS: Csábi Ádám, Gyenei Péter, Kriván Marcell, Laczkó Péter, Németh Tibor
FOTÓK: Jaksa Bálint
link: https://arpadok.hu/

 

A Királyok és szentek - Az Árpádok kora kiállítás a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rekonstrukciójához kapcsolódva a 1006/2020. (I.29.) Korm. határozat szerint Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg.

 

a kiállítást rendező intézmények: 

Magyarságkutató Intézet, Budapest

Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest